2012
.
május
19
.
szombat
,
Ivó, Milán

„Chisan chiso” avagy „vedd a hazait” - japán módra

Japánban évente 250 milliárd yent költenek a termelői piacokon

Japán tizenkétszer annyi embert táplál, mint Magyarország, a művelhető földterület azonban 1,1 millió hektárral kevesebb, mint nálunk. A szigetország az élelmiszer szükséglet 60 százalékát importból fedezi. A táplálkozási szokások "nyugatiasodása" anyagcserezavarokhoz, cukorbetegséghez és elhízáshoz vezetett. Az áruházláncok térhódítása miatt összébb zsugorodott a mezőgazdaság, csökkent a falusi népesség. A megoldást Japán a helyi termelői piacokban és a hagyományos élelmiszerek támogatásában találta meg. Vörös Mihály László professzor a helyszínen tanulmányozta a japán módszert. A Minőség 70 Szakportálnak összegezte tapasztalatait.

 

Támogatások

Júliusban indul az idei tanyafejlesztési program

Idén közel 1,5 milliárd forint tanyafejlesztési támogatáshoz lehet jutni a június végén induló pályázatok révén - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, aki Fülöpházán átadta azt a földutak javítását végző munkagépet, amelyet a község a tavaly elindult Nemzeti Tanyafejlesztési Program keretében kiírt pályázaton nyert el.

 

Navigátor

Júliustól jön a fordított áfa

Július 1-étől a gabonafélék, az olajos magvak és a fehérjenövények értékesítésekor a fordított adózás szabályait kell alkalmazni. Az erről szóló törvényjavaslatot nagy többséggel, 340 igen szavazattal, négy ellenében fogadta el az Országgyűlés. Az intézkedéstől a tárca az áfacsalások visszaszorulását várja, és a bevételek növekedését reméli.

 

Agrárpolitika

Demográfiai földprogram - egyelőre kérdőíven

A Vidékfejlesztési Minisztérium a demográfiai földprogramhoz kapcsolódóan kérdőívet készített, hogy megismerje az érdeklődő fiatalok elvárásait, igényeit.

Támogatások

A mikrókról a Leaderek döntenek

Az idén újra a LEADER Helyi Akciócsoportok (HACS) dönthetik el, mely mikrovállalkozások kaphatnak támogatást a Darányi Ignác Terv európai uniós keretéből. Az akciócsoportok csaknem 7 milliárd forint sorsáról határozhatnak. Pályázni június 1-30. között lehet.

 

Fogyasztóvédelem

Mérgező rozsliszt és rovarszennyezett dióbél

Emberi fogyasztásra alkalmatlan rovarszennyezett bolgár dióbelet és mérgező gyommagot tartalmazó rozslisztet vont ki a forgalomból az élelmiszer-ellenőrző hatóság. Nyilvános az a lista, amely évekre visszamenőlegesen tartalmazza a jogsértéseket. (Mellékeltük.)

 

Tudomány

Egyre jövedelmezőbb a mezőgazdaság

Az egyéni mezőgazdasági vállalkozók és őstermelők egy hektárra jutó jövedelme tavaly az előző évhez képest 47%-kal nőtt, ami elsősorban a gabonaárak emelkedésével függ össze az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) előzetes adatai szerint. A társas vállalkozások adatai csak később, a május 31-ei mérlegzárás után állnak a kutatók rendelkezésére.

 

Állattenyésztés

Hazai fajták előnyben: indul a HU-BA és bővül a nyúl-program

Jövedelemkiegészítő program indul őshonos magyar baromfiból készült termékek előállítására, és bővül a Nyúl-unk a munkáért nyúltenyésztési program is - jelentette be V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár Gödöllőn. A nyúlprogram révén megtermelt nyúlhús elsősorban a svájci és az osztrák piacokra kerül. A Magyarországon őshonos baromfifajták újbóli elterjesztése egyelőre öngondoskodást és némi jövedelem kiegészítést jelent a családoknak.

 

Feldolgozás

5 milliárd forintos pályázat élelmiszer feldolgozóknak

Veégh Attila rózsabimbót formáz az I. Magyar Sonkaszeletelő Versenyen / MTI Fotó: Marjai János - m70.huAz élelmiszer feldolgozók fejlesztését, mintegy 5 milliárd forintos keretű pályázat megjelenését jelentette be a vidékfejlesztési miniszter. Mint mondta, a jövő héten nyilvánosságra kerülnek a részletek. Fazekas Sándor „A sonka világa, a világ sonkái" elnevezésű szakmai konferencián beszélt erről, ameklyet egy magazin szervezett. Kora délután sor került az első magyar sonkaszeletelő versenyre is.

 

Agrárpolitika

A hitelhezjutás akadályait is áttekinti a kabinet

Fel kell mérni a jelenlegi hitelkonstrukciókat, a cégek valós hiteligényeit, ezt követően meg kell szüntetni a hitelfelvétel akadályait, és javított hitelkonstrukciókat kell kidolgozni - egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányhatározat tervezet, amely a kormány honlapján jelent meg. Az élelmiszeripar termelése 2000 és 2010 között 20 százalékkal csökkent, az ágazatban foglalkoztatottak száma harmadával esett vissza ebben az időszakban.

 

Kereskedelem

Tejpiaci krízis: az áruházláncokkal tárgyalt a tárca

Az elmúlt hetekben a magyarországi tejpiaci szereplők nehéz helyzetbe kerültek az uniós túltermelés és a nyerstej átvételi árának csökkenése miatt. A Vidékfejlesztési Minisztérium tárgyalásokat kezdett az áruházláncok vezető képviselőivel a válság elmélyülését megelőzendő. Kardeván Endre  államtitkár bejelentette:  módosítják a tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvényt.

 

Navigátor

Élelmiszerlánc-felügyeleti díj: az első részletet július végéig kell leróni

Megjelent az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásának részletes szabályait tartalmazó rendelet.  A felügyeleti díjat május 31-éig kell bevallani, első részletét július 31-éig kell befizetni. Ez alól mentesül az a mezőgazdasági kistermelő, akinek személyi jövedelamadó-köteles éves jövedelme nem haladja meg a 8 millió forintot. A díj az élelmiszerlánc-felügyleti szerv, a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal (NÉBIH) és a kormányhivatalok bevétele lesz. A díj mértéke - bizonyos kedvezmények mellett - az érintett tevékenységből származó előző évi nettó árbevétel, illetve magánszemély esetén a jövedelem 0,1 százaléka. A további részletekről összeállításunkból tájékozódhatnak olvasóink.

 

Agrárpolitika

A VOSZ ringbe száll az agráriumért

Az agrárium érdekképviselete gyenge, erőtlen. A Vállalkozók Országos Szövetsége, mint a legerősebb magyarországi munkaadói szervezet az ágazat hatékony képviselete érdekében határozta el, hogy létrehoz egy szekciót, amely megfelelő súllyal jelenítheti meg a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban dolgozók érdekeit - hangoztatta Marjay Gyula a szövetség agrár- és élelmiszer-ipari szekciójának (VOSZ-AÉSZ) alakuló ülését megnyitó beszédében, április 26-án, Gödöllőn. A mintegy hetven résztvevő - közöttük a VOSZ számos megyei vezetője - megválasztotta a szekció tisztségviselőit, elnökét - dr. Kiss József a Magyar Táplálkozástudományi Kutató Zrt. elnökének személyében, valamint a társelnököket és az elnökség tagjait. Ellenszavazat nélkül az elnökségbe delegáltja lett Poprády Géza, a Magyar Agrárkamara miniszteri biztosa.

Támogatások

Ángyán József: a nagybirtoknak kedvez a földbérleti pályázat

A földbérleti pályáztatás rendszere elfogadhatatlan, védhetetlen, a meghirdetett birtokpolitikai elvekkel teljességgel ellentétes eredményekre vezet - vélekedik Ángyán József a VM volt államtitkára. Szerinte a nagybirtoknak kedvez a földbérleti pályázat - írja most közzétett tanulmányának összegzőjében. Közben a tárca az ellenzéki kritikákra reagálva közleményt adott ki. Azt írja: ösztüz alá vették a földalap kezelőt, sokan meg akarják akadályozni a gazdák földhöz jutását. A  nemzeti földalapkezelőnél  több vizsgálat folyt az elmúlt félévben, és bebizonyosodott, a szervezet szakszerűen végzi a munkáját szögezi le a közlemény.

 

Fogyasztóvédelem

Tízmilliós átverés Tolnában

Valódi átverő show zajlott le Tolna megyében. Több mint 35000 üveg - átcímkézett - uborka- és zöldparadicsom konzervvel tévesztettek meg egy  élelmiszer továbbforgalmazással foglalkozó vállalkozót. Az üzlet megkötése után nyoma veszett az eladónak és az áru leendő vevőjének is, a becsapott kereskedő ekkor fordult az élelmiszerbiztonsági hatóság szakembereihez, akik hibás termék forgalomba hozatala, élelmiszerhamisítás és csalás miatt rendőrségi feljelentést tettek.

 

Feldolgozás

Minőség és hagyomány a különleges tejtermékek piacán

Elkészült a Magyar Élelmiszerkönyv két újabb, a különleges tejtermékekre és a különleges kézműves tejtermékekre vonatkozó szabványa. A különleges kézműves tejtermék minősítést azok a termékek érdemelhetik ki, amelyek hagyományos technológiával, hagyományos eszközökkel, többnyire kézi munkával, nem automatizált technikákkal készülnek. A „különleges minőségű" és a „különleges kézműves" tejtermék elnevezést a jövőben csak azok tüntethetik fel a csomagoláson, akik önként vállalják az ezzel járó magasabb követelmények betartását.

 

Kereskedelem

Tiszta viszonyok a kecskeméti piacon

Forgács Zsolt a kétszázadik őstermelő, aki viselheti a Kecskeméti Fogyasztó- és Vidékvédő Egyesület kitűzőjét, amely bizonyítja, hogy a város piacán kínált paprikát, paradicsomot, uborkát és szabadföldi szamócát maga termelte meg szentkirályi kertészetében. Az egyesülethez csatlakozó termelők mindannyian vállalták, hogy az érdekvédők ellenőrizzék: valóban saját termékeiket árulják a kecskeméti termelői piacon. Az ezt bizonyító kitűzőket tavaly nyáron adták ki először. V. Németh Zsolt államtitkár, aki a 200. kitűzőt átadta, ígéretet tett rá, hogy a tárca minden erkölcsi és anyagi támogatást megad a módszer terjesztéséhez.

 

Családi gazdaságok

Egységes kérelem - sokba kerül a késedelem

A vártnál kevesebb egységes kérelmet, az összes számításba jöhető beadvány mintegy 40%-át nyújtották be a gazdák április 26-ig. Azért késlekednek  a termelők, véli az MVH, mert nem tudják eldönteni mit vessenek, pedig a módosításra is volna lehetőség. A késedelem viszont pénze kerül  - hívja fel a figyelmmet a szakigazgatási hivatal a Minőség 70 Szakportálhoz eljuttatott közleményében. A VM arra kéri a gazdálkodókat, hogy az elektronikus benyújtással ne várjanak az utolsó pillanatig.

Kereskedelem

Ugyannyit eszünk, de többet költünk rá

Mintegy 450 milliárd forintot költöttünk élelmiszerekre 2010 decembere és 2012 márciusa között. A kiskereskedelmi eladás értéke 6 százalékkal emelkedett, vagyis ennyivel költöttünk többet, noha nem vettünk több ennivalót, mint egy évvel korábban. Értékben is, mennyiségben is többet adtak el a boltok többek közt sörből, sajtból, tejfölből, margarinból és pralinéból mint 2010-2011 hasonló időszakában - közölte a Nielsen piackutató cég a Minőség70 Szakportállal.

 

Támogatások

Brüsszel igent mondott

Az Európai Unió hozzájárult, hogy a magyar állam kárenyhítést fizessen a kolontári gazdálkodóknak, azonnal megkezdődhetnek a szerződéskötések. Összesen 68 mezőgazdasági vállalkozó nyújtott be kárigényt a megsemmisült terményekre és állatállományra. A kárenyhítés azoknak a mezőgazdasági termelőknek- és feldolgozóknak jár, akik anyagi kárt szenvedtek a vörösiszap-katasztrófában, és ezt a szakértői vélemények is alátámasztják.

 

Agrárpolitika

Indul a GazdaNet, átalakul a szaktanácsadói hálózat

Még idén átalakul a szaktanácsadási rendszer, a tárca kidolgozza a szaktanácsadókra vonatkozó minőségbiztosítási és felelősségbiztosítási követelményeket - hangzott el azon a sajtótájékoztatón, ahol V. Németh Zsolt államtitkár és Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató bejelentette: új névvel, bővülő feladatkörrel folytatja munkáját Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézetként (NAKVI) a VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézete (VKSZI). V. Németh Zsolt bejelentette: egy hónap múlva indul a kisgazdaságok informatikai fejlesztését szolgáló, 35 ezer gazdát megcélzó GazdaNet program,ennek keretében összesen 3,5 milliárd forint jut számítógép vásárlásra és a hozzá kapcsolódó képzésekre. Április 25-től él az adatbázisként szolgáló GazdaNet portál.

 

Régió választása

M70 Szaknévsor

Hozzászólások - Fórum

2012-05-12 09:33:12
adminisztrátor m70.hu: Kedves NoName! Ha segítene: milyen nyomulós ágról hallgatunk? Oszlassa fel kérjük a homályt.
A VOSZ ringbe száll az agráriumért
2012-05-09 16:18:01
NoName: A másik nyomulós ágról miért nem szólnak? Félnek?
A VOSZ ringbe száll az agráriumért
2012-04-26 09:12:22
sanya007: Ideje rendet tenni
Indul a GazdaNet, átalakul a szaktanácsadói hálózat
2012-04-23 17:05:40
dr.bubó: A szemetet ideküldik, itt meg csak arra van pénz.
Az EU félti a fogyasztókat a magyar termék rendelettől
2012-04-20 10:41:24
@gzoli: Az EU és a helytartói elintézik, hogy enni se tudjunk az engedélyük nélkül.
Vita a földről és a családi gazdaságokról

Apróhirdetések

2010-12-02 23:17:15
A Bocsa Pincészet minőségi fehér- és vörösborokat kínál kis- és nagykereskedőknek, termelői áron! Tel.: +36 20 93 78 004 E-mail: bocsapeti@citromail.hu
2010-11-04 15:55:51
Kóstolóházunkban kóstolja és vásárolja a 100%-ban gyümölcsből készült pálinkáinkat. 6456 Madaras, Szent István u. 5.
Összes apróhirdetés »

Szavazás

Ön szerint jóváhagyja a magyar termék rendeletet az EU?

2011-03-19 13:31 - 2012-11-30 13:31
Összes szavazat: 640



Szavazások

Ajánlott linkek

© 2010 minoseg70.hu - Média Generál Bt. Minden jog fenntartva!
Készítette: 3o.hu harmas.hu | 3o.hu
+2.0547680854797+