2012
.
május
19
.
szombat
,
Ivó, Milán
Nyitóoldal - Növénytermesztés - Indulhat az élelmiszerlavina

Indulhat az élelmiszerlavina

Tizennégy önkormányzat kap az adomány vetőmagból

2011-04-11
Szerző: m70.hu

Sok faluban parlagon hevernek az önkormányzati földek és a kiskertek, miközben számos településen felütötte fejét az éhezés. Ezen a helyzeten akar változtatni az Élelmiszerlavina program: a hátrányos helyzetű önkormányzatok és alapítványok vetőmag és növényvédő szer adományra pályázhatnak. Idén a közel 70 pályázó közül 14 nyertest hirdettek.


A Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta idén második alkalommal hirdette meg önkormányzati programját a „hal helyett hálót" filozófia jegyében. A pályázat célja, hogy az ország szegényebb térségeiben, ahol gondot jelent sokaknak a napi betevő falat előteremtése, lehetőséget adjanak a helyi közösségeknek, hogy maguk megtermeljenek egyes alapvető élelmiszereket. A pályázat kiírói hosszabb távon a gazdálkodási kedv újjáélesztését is remélik az akciótól.

 

A februárban meghirdetett pályázatra idén közel 70 pályázat érkezett önkormányzatoktól és alapítványoktól. Most 14 győztest hirdettek, öttel többet, mint tavaly. Zsadány, Végegyháza és Pusztaföldvár (Békés megye), Magyarszerdahely és Zalaszentgrót, (Zala megye), Zsámbok (Pest megye), Somlószőlős (Veszprém megye), Siklósnagyfalu, Somogyhatvan és Egyházasharaszti (Baranya megye), Ramocsaháza és Panyola (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye), Pázmánd (Fejér megye), Nagykörű (Jász-Nagykun-Szolnok megye) részesültek az adományból. Idén is a nyertesek között volt a magyarszerdahelyi fogyatékosok rehabilitációs otthona. Számukra ez a lehetőség nemcsak olcsó élelmiszerforrást jelent, az otthon lakóinak társadalmi integrációját is segíti a program.

 

Az adományok révén összesen nagyjából 20 hektáron indulhatnak meg a tavaszi munkák. A kiválasztott községek többsége jelentős munkanélküliséggel küszködik, van, ahol a település lakóinak 95 százaléka a létminimum alatt él. A megtermelt élelmiszereket részint az önkormányzati konyhákon, napközikben, idősotthonokban használják fel, részint rászoruló családok kapják.

 

Mindenütt széles helyi összefogásra épül az akció. Általában a közmunkások vagy a munkanélküli családok végzik a munkát, de van, hol az egész falu összefog a közkert művelésében. A szakmai irányítást sokféleképpen oldják meg a nyertesek. Agrárvégzettségű polgárőrök, polgármesterek, falugazdászok vagy a Vöröskereszt önkéntesei segítik a munkát.

 

E pályázat eredményhirdetése után is folytatódik a Syngenta hagyományos „élelmiszerlavina" programja is. Ennek keretében a termelők az adományként kapott vetőmagból és növényvédő szerekkel megtermelt élelmiszert önerőből kiegészítve adják tovább a feldolgozóknak, akik a feldolgozott árut majd Karácsony előtt szintén az Élelmiszerbank Egyesület segítségével juttatják el a rászoruló családoknak.

Címkék: adomány
Írja meg véleményét (a weboldalra)!:

Régió választása

M70 Szaknévsor

Hozzászólások - Fórum

2012-05-12 09:33:12
adminisztrátor m70.hu: Kedves NoName! Ha segítene: milyen nyomulós ágról hallgatunk? Oszlassa fel kérjük a homályt.
A VOSZ ringbe száll az agráriumért
2012-05-09 16:18:01
NoName: A másik nyomulós ágról miért nem szólnak? Félnek?
A VOSZ ringbe száll az agráriumért
2012-04-26 09:12:22
sanya007: Ideje rendet tenni
Indul a GazdaNet, átalakul a szaktanácsadói hálózat
2012-04-23 17:05:40
dr.bubó: A szemetet ideküldik, itt meg csak arra van pénz.
Az EU félti a fogyasztókat a magyar termék rendelettől
2012-04-20 10:41:24
@gzoli: Az EU és a helytartói elintézik, hogy enni se tudjunk az engedélyük nélkül.
Vita a földről és a családi gazdaságokról

Apróhirdetések

2010-12-02 23:17:15
A Bocsa Pincészet minőségi fehér- és vörösborokat kínál kis- és nagykereskedőknek, termelői áron! Tel.: +36 20 93 78 004 E-mail: bocsapeti@citromail.hu
2010-11-04 15:55:51
Kóstolóházunkban kóstolja és vásárolja a 100%-ban gyümölcsből készült pálinkáinkat. 6456 Madaras, Szent István u. 5.
Összes apróhirdetés »

Szavazás

Ön szerint jóváhagyja a magyar termék rendeletet az EU?

2011-03-19 13:31 - 2012-11-30 13:31
Összes szavazat: 640



Szavazások

Ajánlott linkek

© 2010 minoseg70.hu - Média Generál Bt. Minden jog fenntartva!
Készítette: 3o.hu harmas.hu | 3o.hu
+2.2956259250641+